Szakképesítéshez juthatnak a leendő takarítónők

0

Category : TÁMOP 5.3.1

Zalaegerszeg – 54 millió forint hazai és európai uniós támogatást nyert a Humán Európa Szövetség hátrányos helyzetű, alacsony iskolai végzettségűek képzésére. A kurzus 45 hallgatóját 85 jelentkező közül választották ki. Ők másfél év múlva tisztítás-technológiai szakmunkás képesítést szerezhetnek.

Ők, amennyiben sikeresen megszerzik az OKJ-s bizonyítványt, biztos, hogy nem maró anyaggal tisztítják majd a fényezett bútorokat, s az sem valószínű, hogy egy folt eltávolításához hypót használnak. Alapvetően azért, mert tanulnak majd vegyi ismereteket is a tisztítástechnológia részeként. A tananyagban -egyebek mellett- szerepel még az önismereti tréning, a munkaügyi tudnivalók, az álláskeresési technika, valamint a kommunikáció. Mindezt azért, mert határon innen és túl már egyre több helyen a foglalkoztatás alapfeltétele ezeknek az ismereteknek az elsajátítása.

Az oktatáson részt vevők napi 2 ezer forint képzési támogatásban részesülnek. A másfél éves oktatás befejeztével pedig egy úgynevezett fél éves után követésre számíthatnak, ami egyebek mellett a munkába állást segíti majd.

ZTV Híradó

MEGHÍVÓ – TÁMOP 5.3.1-C-09/2-2010-0085 pályázati megnyítóra

0

Category : Meghívó, TÁMOP 5.3.1

“Jövőkép” Képzések alacsony iskolai végzettségűek, hátrányos helyzetűek számára rendezett megnyitó rendezvényre

2012. 10. 09 – 14:00 Zalaegerszeg, Rákóczi út 4-8.tamop-meghivo